Ezzel minden tudományos eredetű vizsgálódás, beleértve a pszichológia modern változatait is, kudarcba fullad. A felszínt kapargatva, nem képesek mélyebb értelmet meglátni. De miért van ez?

A válasz egyszerű, mert nincsen tudás, ismeret a lélek természetéről, ami messze meghaladja az anyagi jellemzőket. Márpedig, ha anyagi elveken keresek nem anyagit, nem érhetek célba, lehet a legmodernebb eszköz is az ember kezében. A élet eredete a teremtői erőben, a lélek eredeti helyzetében, természetében mutattatik meg. Így kaphat az élőlény belépőt a magasabb elrendeződés megértésében. Ez olyan folyamat, melynek a végéhez az ember csak a meghódolás, odaadás, lemondás, tisztelet, együttérzés, és az ezen tulajdonságok kifejlődésével, és a mély alázaton keresztül juthat el. Az anyag működésének tökéletessége az anyagtalan hatásán múlik. Amit próbálnak más jelzőkkel is illetni, mint például nullponti energia, teremtői erő, Isten, vagy a transzcendens. Egy jógi ember ebben az energiában van, ide helyezi a fókuszt a tudata. Ennek a lelki tudománynak a misztériuma a kapcsolat tökéletesítésében rejlik. Amit a spirituális értelmezés a mai napig is “titkos” jelzővel illet. Ez, a Rasa (a kapcsolat) tudománya leplezi le az anyagi illúziót.

Kicsi gyermekkorom óta kíséri a jóga tudománya az életemet, mivel apai ősöm egy egészen rendkívüli aszkéta. Hatvanöt éve, nyolcéves korától gyakorolja napi sok órában a jógát, mégis a teljes megértés hiányérzete zavarja a tudatát. A Rasa, a tökéletes kapcsolódás tudományába a Szent emberek társasága ad belátást. Az Ő mérhetetlen kegyük lebbenti fel az illúzió fátylát a lélekről. Ilyen és ehhez hasonló személyek társaságát élvezhetem, fogadtak belső bizalmas köreikbe Indiában. Minden esetben a szentség kegye által nyílik meg a felsőbb elrendeződés tapasztalása.

Ezért kell mindig egy Guru, egy lelki vezető, egy igaz tanító akinek a segítségével nem ragad bele az útkereső az elme csapdájába. Az egyedüli, öncélú, "leülök meditálni és kitalálom a tuti igazságot, ezzel osztva az észt más embereknek" típusú gondolkodásmódot életveszélyesnek tartom. Igaz vezetés nélkül az elme önző csapdájában élheti le az életét még egy rendszeresen, sokat gyakorló jógi is.

Arra törekszem a munkásságom minden szegmensében, még akkor is amikor egy multi céget tréningelek, hogy lelki szintre emelhessem a hallgatóságot. Ezért íródik ez a könyv is, hogy az élet minden területén megláthasd a működési elveket, az igazságot. A magánéletedben, párkapcsolatodban, szülői gyökerekben, társadalmi helyzetben (karrier, siker,...). A vágyak helyes kifejeződésében, az egészség mibenlétében. Érinteni fogom a vallási dogmákat, egyházi félrevezetéseket és a nyugati világ spirituális, hamis démoni természetét. Magyarázni fogom a könyben, miként degradálja, gátolja a lélek fejlődését az egyházi érdek. Részt kap az elmét izgalomban tartó, elterelő média és a politika aljas protokoláris kivitelezésének módja is.

Későbbiekben, ahogy közeledünk a megjelenéshez, részletesebben fogok írni és videóban beszélni a tartalmakról. Úgy érzem, hogy akinek szimpatikus a szókimondó, az igazság mellett kiálló mentalitásom, az sokat fog kamatoztatni ebből a könyvből. Mert aki ismeri az igazságot és cselekszi azt, annak a tettei tökéletessé válnak. Az igazság képes fellebbenteni a fátylat, ami azt eredményezi, hogy az élőlényben beindul az emlékezet az eredeti életről. Ami halhatatlan, örök.

Ahogy Kölcsey Ferenc is mondja: “Az emlékezet életet ad, s akit tetteiben emlegetnek, az halhatatlan lesz.”