Hogyha nem találok boldogságot, valójában az az alkalom lehetőséget nyújt, hogy elgondolkodjak azon mi is a boldogság.

Az ember természetéből fakadóan boldogság kereső. Mit is jelent ez? Azt, hogy a lélek, maga az élőlény a testben örök boldogsággal, és teljes tudással rendelkezik. Akkor miért van ilyen helyzetben az emberiség? Miért van ez a rengeteg konfliktus, irigység? A válasz egyszerű! Mert boldogságunk középpontjába a saját elképzeléseinket helyezzük.

Elégedettséget érzünk, hogyha elérjük a célunkat, elégedetlenséget, ha nem. Az előzőt véljük boldogságnak. Viszont az énközpontú elképzelések bizonyos időközönként ütköznek másokéval. Így újból konfliktusok alakulnak ki, és kezdődik minden elölről. A jelenkor boldogságának vélt érzése nem más, mint a saját érzékeink kielégítése.

Sokan fedik be ilyen mentalitással a segítőkészségüket. Biztosan hallottad már a közelidtől, hogy “de hiszen én csak neked akartam jót!” Jaja, de mindezt tette úgy, ahogy az elképzelései vezérelték. Az pedig, hogy mi lett volna a másik félnek a megfelelő, az másodlagos volt. Így érzékelhető, hogy a segítő a saját érzékeit, elképzeléseit elégítette ki elsősorban.

A stabil, boldog állapot abból a tudásból származik, ami által a lélek újból felismeri kapcsolatát a forrásával, és annak a kapcsolatnak megfelelően kezd el cselekedni. Ebben az állapotban, egy idő után felszámolja magát az önző érdek. Az alázat lép a helyébe, ami már automatikusan megnyilvánítja a valós boldogságot és a szeretetet.