Elutasítás és elfogadás

Minél több az elutasítás, annál nagyobb a küzdelem, és minél nagyobb az elfogadás, annál nagyobb a boldogság.

A dolgok a maguk valójában jönnek felénk, akkor és úgy, ahogy az egyénnek találkoznia kell azzal. A tudatállapotunknak megfelelően, hogy szembesülhessünk a gyenge oldalunkkal. Egyszerűbben, aki állandóan zsörtölődik, folyamatos kihívást fog tapasztalni addig, míg fel nem ismeri, hogy ideje megválni a hamis elképzeléseitől.

Mikor valaki nem képes elfogadni a másik ember hitét vagy munkáját, és próbálja azt megváltoztatni, a küzdelem létrejön. Jogos kérdés, hogy akkor mindent el kell fogadnunk és soha ne menjünk szembe semmivel? Egyrészt, hogyha nem azonosulok valamivel, az nem azt jelenti, hogy nem fogadom el. Elfogadom, de nem megyek bele. Soha ne csatázzunk? 


Dehogynem, az igazságért és az erőszak ellen mindig.

Viszont nem mindenkinek egyformán. Aktívabb személyek látszólag ezt kirobbanóan teszik, még a csendesebbek a maguk módján lágyabban.

Mondhatná erre egy mélyen “megtért” ember, hogy hagyjuk Istenre, majd Ő tudja és büntet. Előszőr is, hogyha azt hallod valahol, hogy Isten büntet, állj fel és távozz onnan, csak félelemben akarnak tartani! Isten mindig, minden pillanatban segít. Másodszor pedig, ebben a világban nem azért vagyunk, hogy csak “lógassuk” a lábunkat. Képességeinket felhasználva végezzük a dolgunkat, álljunk ki az igazság mellett, ezek által érkezik meg a létezés legnagyobb kegye, maga a hit. Így lépsz be a valós szeretet misztériumába.