Az öröm útja a küzdelmek felé visz, az elégedettségé pedig a béke felé.

Magyarázatra inkább az idézet első része szorul. Mi az, hogy az örömből küzdelem lesz, akkor nem ajánlatos az öröm hajszolása?

Nem erről van szó! Az öröm, boldogság az élőlény alaptermészete, éppen ezért a kutatása érthető. Viszont nem mindegy, milyen tudatállapotban tesszük! Amennyiben az öröm hajszolása önző érdekeken alapul, az élvezet ugyan megvalósulhat, viszont az ellenpólus is megérkezik idővel. Azt pedig már nem fogadjuk szívesen. Így működik az anyagi természet. Amit elveszel magadnak, azt (nem pont azt amit elvettél, hanem a hangulatát, ahogy elvetted) visszaveszi a megfelelő időben, azaz kiegyenlíti. Amekkora volt az így begyűjtött öröm, akkora lesz a szenvedés is.

Az öröm ilyenfajta élvezete küzdelemre fordul, és mindez olyan mértékben, amekkora volt a cselekedetben az “ÉN” érdeke.

A felfuvalkodott ember ezért örök elégedetlen, a szerény, alázatos pedig elégedett. Az előbbi ritkán gonol másokra, míg az utóbbi alázatából fakadóan, önmaga elé helyez másokat. Ettől szenved a világ, így falja fel az önző érdek. Ez a felfuvalkodottság pedig már elég ahhoz, hogy emberek egymás ellen forduljanak.

Az együttérzés az út a szeretet felé. Ezt kell fejlesztenünk megfelelő lelki gyakorlatokkal, melyeknek a legfontosabb megértése, hogy semmi nem a miénk!